Első kiadás: Alvo-Verlag GmbH Obernburg 1981

Bevezetés *

1. Világkép és a csodaszarvas *

2. A csodaszarvas és az erdei vad viszonya *

3. Kis kitérő a rovásíráshoz *

Összefoglalás *

FÜGGELÉK *

Ez a felfogás megköveteli azonban az eredmények világos osztályozását is. Válasszuk külön a bizonyosat a valószínűtől és a lehetségestől.

• A regös szövegek feltehetőleg kapcsolatban állnak a magyar ősvallással.
• Jelképrendszerük kozmogónikus és átfogó, de a ma embere számára is megfejthető.
• Az általuk közölt világkép bizonyos formában mutathatja a Magyarok Istene és Népe „viszonyát“.

Az adatgyűjtő munka nem tarthat számot - már csak nyugati elzártságunk miatt sem - teljességre, de így is világosan mutatja, hogy

• Az első rész beilleszti a csodaszarvast egy nagyméretű világképbe és azt le is, írja (1. 2. 5. és 6. versszakok).

• A második rész az elsőbe beszúrt szöveg, amely határozottan elkülöníti a csodaszarvast a közönséges erdei szarvasoktól. (3. és 4. versszakok).

• A harmadik rész a tulajdonképpeni párosító szöveg, amely időtlen. Ez az idők homályában is ugyanúgy hangozhatott, mint ma (7. és 8. versszakok).

Az út jelkép igen sok helyen megjelenik. Így pl. a megigézés feloldására alkalmas balatonszentgyörgyi ráolvasásban: “Elindult az Atyaisten az igaz úton.“ (1) és egy csúz elleni bűvös szövegben: „Uram, mindenható Úristen! Múlék regös, nagy út“. “Mondá áldott, Urunk Úristen: - Hová indultatok ez regös régi nagy úton?“(2)

Ezt az ékes, regebeli, régi, igaz és nagy utat Kandra Kabos szerint „Az ősfelfogás értelmében másnak, mint a Fejérköznek, vagy az ég Országútjának, Istenek útjának nem is szabad. tekintenünk.“(3) Ez pedig a magyar mitológiában még a Hadak útjánál is idősebb kifejezés. Különben a Tejút a germánoktól átvett név és nem fedi az ősi magyar vallási fogalmat.

De még „Júlia szép leány“ régi típusú népballadánk is - bár keresztényiesített formában - erről az Útról beszél: „Föl és föltekinte a magos egekbe. Egy szép gyalog-ösvény hát ott jődögél le“. (4) Mivel a látomás nappal történik, még a szivárványra is gondolhatunk. De akkor sem vagyunk messze a régi nagy Úttól, hiszen ezt „Éjszakai Szivárványnak“ is ismerte népünk.

(3) Kandra Kabos: Az ősi magyar hitvilág, 474. oldal, Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1976

Katona Imre, aki a Népdalok-köteteihez a magyarázó szövegeket írta, megjegyzi: „halastó-állás = valószínűleg elkerített halászhely. (1)

méri az idő múlását, és a csillagok „állása“ (Gönczöl-szekér, Vastuskó, Fiastyúk stb.) szerint tájékozódik. Tehát bizonyosan a Halastó-csillagkép állásáról van szó. S ténylegesen a Halak ma is az ékes Nagy Út koszorúja mellett találhatók. Még közelebb voltak, ha a csillagtérképet 2000 évvel visszaforgatjuk.

Hogy ez a sárgolyó föld-bolygónkra vonatkozik, bizonyítja a fent említett ráolvasó szövegből vett idézet: „Mink is elmegyünk, úgymond, / Ez fekete föld színére“. (1)

Ez természetesen azonos Hunor és Magyar csodaszarvasával, amely a kereszténység felvétele után is tovább él. Így Szent László látomásában: „egyszerre egy szarvas jelent meg előttük. Szarvai tele voltak égő gyertyákkal...“ „Mondta erre Szent László: - Bizony nem szarvas volt ez, hanem Isten angyala“.(4)

De a „Júlia szép leány“ népballadánk “fodor fejér báránya“ is a Csodaszarvas keresztény változata. (5) Hiszen már ősidőkben is, nevezték Istenfiát az Isten Bárányának is. Itt sincs ellentmondás.

Kézai és Jordanes krónikájában nőstény szarvasról van szó. Komjáthy is ezt a felfogást osztja és Nimrud feleségét említve, írja: „Eneh neve is szarvast jelent“.(7) Ezért aztán a Csodaszarvast, a Csodafiú szarvast, átkölti „Csudafejű szarvasra“. Ez lehetséges megoldás, de a további szövegelemzés világosan mutatja, hogy itt többről van szó: a férfi-elv és nő-elv egyaránt jelen van. A Csodafiú-szarvas ugyanis bemutatja önmagát:

(4) Lengyel Dénes: Régi magyar mondák, Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest, 1978. 145. oldal (a Képes
Krónika nyomán a látomásos szarvas miniatúrájával)

Júlia szép leányban a „fejér bárány“ „A napot, s a hódat szarva között hozván; A fényös csillagot a homlokán hozta.(1) Egy igézés elleni ráolvasásban is ez a három jelkép fordul elő: „Az első mondá:

• Olyan szép a Jézus, Mint az áldott nap! A második mondá:
• Olyan szép a Jézus, Mint az áldott hód! A harmadik azt mondá:
• Olyan szép a Jézus, mint az áldott csillag!“(2)

A nap és a hold mellett a ballada-szöveg „fényös csillagot“, a ráolvasás csak „csillagot“ említ. Kiinduló szövegünk azonban „égi csillagokról“ beszél. A látszólagos ellentmondás feloldódik, ha az Esthajnal-csillagot kettős csillagnak (Esti csillag és Hajnali csillag) értelmezzük. Ez csillag-hagyományaink alapján teljesen szabályos.

Komjáthy Berze Nagy János „Égigérő fa“ c. könyvét idézi: „réz, ezüst, arany: - minden planétaistenségnek megvan a maga értékjelzője a fémek közül. A Napé az arany, a Holdé az ezüst, az Esthajnalé a réz. Ennél fogva minden, ami hozzájuk tartozik, magán viseli az együvé tartozás bélyegét, vagyis rézből, ezüstből, aranyból való. Réz-, ezüst- és aranyszőrű a paripa, a szerszám, a palota, a folyó, a rét, a madár stb. Ez a jelölés a hitregei világ fontos rendező elve, az együvé tartozás jelképe.(3)

Nos vizsgáljuk meg a három jelképet. A napról Bosnyák Sándor gyűjtése ad számot: „A Nap a Zistennek a lelke, az világít nekünk, az áldott“ (Hadikfalva-Palotabozsok). „A székelység úgy képzeli, hogy az Istennek az ereje sugárzik a Napból“ (Istensegíts-Halásztelek). „Az áldott Nap, süt, melegít, úgy tartjuk, ő az Istennek a jósága“( Andrásfalva-Apal). „A Nap, az áldott, az Istennek az akarattya“ (Lészped-Mékényes). „Az Isten hordozja a Napot. Az ugye münköt táplál, az jár münköt, egész nap vigyáz reánk. Hát nem így van a napval?“(8)

A szövegekből világosan kitűnik, hogy nem napimádásról van szó, hiszen nyilvánvaló a nap jelképi felfogása: a Mindenható szeretetének, jóságának és akaratának - tehát elvont tulajdonságainak - égi jele. Így aztán teljesen érthető, hogy ez a jelkép az Isteni Fiúra, Jézusra, is alkalmazást nyert: „Földön immár új napvilág van“(9). „Felragyog immáron fényességes napja“ (10). „Szép kelet, szép nap! Nincs benned homály, / Mert az örök nap bennük a király“(11). „Ó dicső nap, híveid / Sötétséges szíveit / Világítsd be, légy velünk“(12)

A hold népmeséinken és mondáinkon kívül - ahol mindig a nap testvéreként szerepel - leginkább ráolvasásainkban fordul elő. „Új Hód: új kiráj! / Az én gyerekömet / A nehézség töri, / Te vagy a Ráadó, / Te vagy az Evövő: / Vedd le rúla.“

Fogfájás ellen: „Új Hód, új kiráj! köszöntölek Tégöd / Ezen üdvözlettel, hogy a fogfájást / Hárícsd e tűlem“.(13) De az újhold segít továbbá hideglelés, sebesedés, szemölcs ellen is, de hozhat általános egészséget és anyagi jellegű szerencsét is. A fogyó hold azonban veszít erejéből, és nem helyettesítheti tökéletesen az éj sötétjében a napot.

Ha mindezeket összevetjük, érezhetővé válik a hold feladata és befolyási szintje: nem elvont, hanem kézzelfogható és lemérhető hatás. Így teljes mértékben kiegészítője az elvont napnak, mintahogyan a holdfény egy bizonyos mértékben helyettesíti éjszaka a napfényt.

Ami Árgyélust illeti, a név korántsem homályos, ha az ember egy „ókori“ nyelvet hív segítségül.(15) Értelme “hatalmas, magasságos“. De elképzelhető, hogy a „sug-ár“ és „deli“ szavaknak az összekapcsolásáról van szó: „sugárral teli szép hold“. Minthogy azonban fenti holdunk mitológiai vonatkozásban áll a szövegben, bizonyosnak látszik a „hatalmas szép hold“ értelem. Mindenesetre a népmese szavai szerint Árgyélus királyfi „hatalmas király lett, Tündérszép Ilona hatalmas tündér“. (16)

(16) Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese, Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1966. 196. oldal

Az Esthajnal és a réz kapcsolódásáról már szóltunk. Mai nevén a Vénusz „Asszíriában Istar (=úrnő) nevezet alatt a természet nagy istennője és a nőiesség megszemélyesítője volt“.(1)

Ehhez csak azt fűzhetjük, hogy az Esthajnal bizony már jóval előbb az Élő-Ana (Ilona), a Boldogasszony, csillaga volt. Még mai nap is használatban van ez az ősi jelkép: „Mennyországi fényességes szép hajnal“. (2) „Mennyországi fényes hajnal“.(3)

Megjegyzendő, hogy pl. a német egyházi énekeskönyvek tengeri csillagról (Meeresstern) beszélnek a Szent Máriával (Heilige Maria) - és sohasem a Szűz Máriával (Jungfrau Maria)- kapcsolatban. A mi énekeinkben is előfordul a tengeri csillag (7) vagy „vezércsillag“ megnevezés, amely azonban nyilvánvalóan a Sarkcsillagra, a Vastuskóra vonatkozik, s mint ilyen nem áll a mi Boldogasszonyunkkal egyenes összefüggésben.

„Hagyományaink szerint Nagyboldogasszony az életet adó istenasszony“. Szűz Máriát még a múlt században is KISASSZONY-nak tartották.

Lásd: AN = ég vagy Isten; AN-NI vagy AN-NA, „ég-i“, vagy „ég-ből“, lévén itt a szóvégi „-i“, irányhatározó-rag és „-a“ - kimondva „-na“ a

Összevetésre hasonló szövegek: „Csodafijú szarvasnak / Ezer ága-boga; / Ezer misegyertya, / Gyújtatlan gyulladjék, / Ótatlan aludjék!“ (1) Vagy: „Ezerágú boga, / Ezer misegyertya, / Gyulladva gyulladjék, / Altatva aludjék“.(2)

Az már számunkra csaknem természetes, hogy a „fodor fejér bárány“ Júlia szép leány népballadánkban hasonló „felszereléssel“ jelenik meg: „Két szép arany perec, aj, a két szarvába. / Aj, a két ódalán két szép égő gyertya, / Mennyi szőre-szála, annyi csillag rajta“.(3)

A mondában: „Felelte Szent László: / Nem agancsok, hanem szárnyak voltak azok, / Nem is égő gyertyák, / hanem fényes tollak voltak azok“. (4)

Másrészt az „égi állat“ kifejezés a Jelenések Könyvére utal és meglehetősen negatív töltésű. Mert nem állatról van szó, hanem jelképről. Ezerszarvú szarvas nem létezik, mégkevésbbé olyan szarv, amelynek hegyén „százezer sövények“ vannak. Nyilvánvaló a Mindenség képes ábrázolása. Az egész égboltozatot (és nemcsak a napot, holdat és az Esthajnalt, de a csillagsövényeket is, a galaxisokat) a „Csodafiú szarvas“ agancsán és magán hordozza. A „sövények“ ugyanis a csillagködöket idézik, s csak bámulva kérdezhetjük, hogy honnan tudták ezt az ősidők regösei?

A csillagokra utal a „gyulaszlag“ kifejezés is. Katona ezt a szót „gyújtatlan, gyújtás nélküli“ értelemben rögzíti.(6) Ezt erősíti a többi szövegekben előforduló „gyújtatlan gyulladjék“ is. De erre mutat az ősi „lag“ = láng szavunk is. Ebből lett a csillag = (ki-)csi-lag. Azt már hangsúlyozni sem kell, hogy valóban csak a csillagok gyulladnak este gyújtatlanul, mintahogyan hajnalban oltatlanul kialudnak.

Meg kell emlékezni egy másik ősi képről, amely más szövegben jelentkezik: „Rőt ökör, régi törvény“.(7) „Rét ökör, régi törvín“ (8) Egy kénosi (Udvarhely megye) téli napfordulói köszöntőben: „Mert bejöttek a régiek! Régi törvény: nagy rét ökör. Hátán hosszan sült pecsenye. Szarva teli főtt pereccel“. (9)

Persze az asztrológia itt nem tájékozatlan: „Cyrill Fagan szerint a legidősebb Zodiákus (állatkör) a Bika középső részében álló Aldebrán állócsillaggal indult. Ez azt jelenti, hogy az állatkör alkalmazása már a Bika-korszakában - amely Krisztus előtt 4139-ben kezdődött - használatos volt.“ Lásd az egyiptomiak Ápisz-bikáját a szarvai között ábrázolt nappal. A kénosi „Rőt ökör, régi törvény. Szarva teli főtt pereccel“ nagyon is jól beillik a Vörös (rőt) Bika-korszakába.

Krisztus után 220-ban érte el a tavaszi napforduló pontja a Halak jegyét. Ugyanezen számítás szerint 2375-ben lép a tavaszi napforduló a Vízöntő csillagképébe. A legtöbb asztrológus mindenesetre azt hiszi, hogy a Vízöntő-korszak már megkezdődött“. (12) Megjegyzés: Galaxisunk 26 000 év alatt fordul meg egyszer saját tengelye körül. Ez egy csillagév. Egy csillaghónap ennek 1/12-ed része: kb. 2 167 esztendő.

Baktay sajnálkozik, hogy itt megszakad a rege és feltételezi, hogy a további csillagciklusokkal összefüggő regéink is voltak. Nos, éppen regös énekeink rejteki „halastó-állása“ a bizonyíték, hogy a Halak-ciklusával összefüggő regéink vannak, amelyek - a kereszténység felvétele következtében - feltehetőleg már csak népmeséinkben lappanganak. Ezek feltárása érdekes feladata lehetne néprajz-kutatóinknak!

• Mert az igaz ugyan, hogy a regösök ősidők óta a téli napforduló idején járják a családokat és a megkövezett vértanú a keresztény naptárban tényleg december végén, van. A kutató feladata azonban megjegyezni, hogy Jézus születése napját a kereszténység csak az V. században tette a téli napforduló közelébe és végleges helyét csak a Gergely naptárreformmal kapta. Tehát a tojás megelőzi a tyúkot! Nem lehet magyarázni egy regöséneket, amely az ősi napfordulóval kapcsolatos kereszténység előtti szertartások maradványa, azzal az egyházi ünneppel, amelynek naptári besorolása később keletkezett!

• De teljesen következetlen is, mert Szent István vértanúnak sohasem volt „találkozása“, mégkevésbé „összeütközése“ a „Csodafiú-szarvassal“. Annál inkább első királyunknak, aki minden eszközzel tiltotta a régi szokásokat.

• De perdöntő vizsgálatunk szempontjából a kijelentés: „Hanem én is vagyok / Az Atyaistentől Hozzád követ“. Tehát én jelképe vagyok a teremtő és életetadó Mindenhatónak, akinek tulajdonságait a Napban, Holdban és az Esthajnalban és a csillagsövényekben hozom közelebb hozzátok, anélkül, hogy Őt ezekkel az égitestekkel azonosítanám!

• Ez a felkiáltás már annyira személyes, hogy ezt egy a Csodafiú-szarvas jelmezébe öltözött táltos is mondhatta üldőzőinek.

• Mikor a nyolcvanas évek végén személyesen is beszélhettem Katona Imrével, elmondtam fenti érveimet. „Én így látom, de másnak erről azért más lehet a véleménye“ volt a válasz.

(1) Magyar Népdalok, mint fent, 640. oldal 44-es jegyzet

A gyakori magánhangzót a rovásírásban kihagyhatjuk. Ezt tették az erdélyi templom építői is. A kihagyott betűt kisbetűvel jelölöm.(1)

Tehát a GY jele rovásírásunkban a kettős kereszt: ‡ = gy, amely kifejezi a nem számnévi EGYET, az EGYETLENT. Érthető, hogy eleink miért ragaszkodtak a címerben lévő „apostoli“ kettős kereszthez.

De régi nyelvünkön ID is ezt jelentette (Pais Dezső szerint ID, IGY = szent). Innen származik valószínűleg a palóc ID-ES-ANYA = „egyetlen anya“ is, de ED formában is jelentkezhetett.

Ha rovásírás fenti logikáját ezekre a kifejezésekre alkalmazzuk, akkor a D-betűhöz jutunk. A D rovásjele pontosan ideillő módon a görög kereszt: d. Így a keresztet a szarvai között hordozó Hubertus-szarvas sem idegen számunkra.

De legyünk őszinték: Éppen ezeknek a szövegeknek köszönhetjük, hogy a „rejteki“ kiindulópont, ha megcsonkítva is, eltorzulva is, de számunkra megfejthetően fennmaradt.

• Függ elsősorban az adatközlő pillanatnyi hangulatától, valamint
• az adatközlő és gyűjtő között kialakult személyes viszonytól.

Tapasztalt regös jóformán minden meglátogatott családnál „változtat“. Jókedvében „megtüzdeli“ a szöveget, érdeklődést tapasztalva „dramatizál“. Hideg fogadtatás esetén díszítés nélkül, leszűkítve „eldarálja“ mondanivalóját.

Csak a „kövületek“ esetében (pl. A csitári hegyek alatt) ismétel mindent betű szerint.

• A regös szövegek bizonyíthatóan a magyar ősvallással állnak kapcsolatban.

• Jelképrendszerük a Világmindenséget tükrözi vissza, a ma embere számára is megfejthető módon.

III. dallam-sor

A cserkész regösének egy dunántúli regösének „modernizált“ változata. (Hét évszázad magyar versei, 1972)